Míg mi fogvacogva készülünk a télre, addig az amerikai rodderek az évad utolsó nagy autós eseményére, a daytona-i Turkey Run-ra készültek. Idén is nagy érdeklôdés kísérte a keleti part legnagyobb hot rod buliját, hiszen csak az elôregisztrációra több, mint 3000 hot rod jelentkezett. A hagyományosan hálaadás hétvégéjén zajlódó találkozó SWAP Meet is, nagyságáról csak annyit, hogy a hot rod szegmensben már a híres pomonai Swap Meet-en is túlnôtt. Annak, aki a találkozó minden eseményén részt kívánt venni, idén sem ártott tervet készítenie, mert folyamatosan, egyszerre 4 helyszínen zajlódtak a programok. Míg nappal a hagyományos találkozó, börze, autó adás-vétel volt túlsúlyban a híres daytonai speedway-en, addig az este a bulié volt, mégpedig nem is akármilyené! A kiállítás zárása után pénteken és szombaton is kezdetét vette a Turkey Run Cruising, mely több ezer roddert és több tízezer nézôt vonzott a versenypálya köré. A Turkey Run legboldogabb résztvevôje azonban minden kétséget kizárólag az a szerencsés nyertes volt, aki a tombola fônyereményével, egy tökéletesen restaurált 1979-es Chevrolet Camaro Z-28-assal térhetett haza.Daytona Turkey Run
Míg mi fogvacogva készülünk a télre, addig az amerikai rodderek az évad utolsó nagy autós eseményére, a daytona-i Turkey Run-ra készültek. Idén is nagy érdeklôdés kísérte a keleti part legnagyobb hot rod buliját, hiszen csak az elôregisztrációra több, mint 3000 hot rod jelentkezett. A hagyományosan hálaadás hétvégéjén zajlódó találkozó SWAP Meet is, nagyságáról csak annyit, hogy a hot rod szegmensben már a híres pomonai Swap Meet-en is túlnôtt. Annak, aki a találkozó minden eseményén részt kívánt venni, idén sem ártott tervet készítenie, mert folyamatosan, egyszerre 4 helyszínen zajlódtak a programok. Míg nappal a hagyományos találkozó, börze, autó adás-vétel volt túlsúlyban a híres daytonai speedway-en, addig az este a bulié volt, mégpedig nem is akármilyené! A kiállítás zárása után pénteken és szombaton is kezdetét vette a Turkey Run Cruising, mely több ezer roddert és több tízezer nézôt vonzott a versenypálya köré. A Turkey Run legboldogabb résztvevôje azonban minden kétséget kizárólag az a szerencsés nyertes volt, aki a tombola fônyereményével, egy tökéletesen restaurált 1979-es Chevrolet Camaro Z-28-assal térhetett haza.|
|
|
|
|
|





















